03.02.2010
12.01.2010
10.01.2010
Kedves Tangósok!
Amint néhányan már tudjátok, 2010 február közepén három hónapra elutazunk Argentinába, hogy tovább fejlődjünk ebben a táncban, onnan pedig nyár elején Magyarországról Lengyelországba költözünk. A hátralevő egy hónapban továbbra is szervezünk milongákat és a milongák előtti középhaladó szintű órákat, illetve igény szerint rendelkezésre állunk magánórákra is napközben, esténként és a hétvégén is.
Minden jót kívánunk Nektek 2010-ben a magánéletben, a munkában és a tangóban,
Misia és Péter
09.12.2009
Most pénteken Uránia milonga! (dec. 11)
Egy hónap után végre ismét milonga az Urániában!
DJ: Misia, utoljára 2009-ben (és valamit sütni is fog ebből az alkalomból)!
Zene: a legjobb klasszikus tangók, néhány alternatív tandával
(Bajofondo, Otros Aires, Gotan Project).
Mikor: péntek, december 11 , 21:00 - 24:00
(Ezen a héten a milonga előtt NINCS óra!)
Hol: Urania Nemzeti Filmszinhaz, Rakoczi ut 21
23.11.2009

NARANCS milonga most pénteken (Nov. 27-én)!
- 20:00 - 21:00 - nyitott szintű alternatív milonga óra (Otros Aires, Daniel Melingo, Kevin Johansen etc. )
- 21:00 - 1:00 (vagy akár tovább is) - NARANCS milonga, DJ Misia & DJ Peter
- dresscode: bármilyen narancs színű ruha, minél több, annál jobb :)
- Misia diós-narancsos és gyömbéres-narancsos muffinjai (hamar elfogynak!)
- tombola: két Club-Mate üdítőital
- helyszín: Tiszti Klub, Krisztina ter 1, 1. emelet
19.11.2009
Intenzív Tango Nuevo workshopok a mostani hétvégén (Nov. 21 - 22). Még van néhány szabad hely, úgyhogy ha szeretnél jönni, kérünk, jelezd minél hamarabb. ÚJ HELYSZíN: A workshopot a Gülbahar Táncstúdióban (Bp. VI. Weiner Leó u. 10.) tartjuk, öt percre a Nyugatitól. Az óra a pinceteremben van (lejárat a terembe pár méterre a parkoló-automatától; ki fogunk tenni egy papírt is, Tomatango felirattal.
11.11.2009
Hogy elkerüljük a balszerencsét, pénteken minden 13. belépő mellé egy meglepetés ajándékot fogunk adni, a tombola nyereménye pedig egy belépő lesz a november 21-22-én tartandó workshopunk egyik napjára (3 foglalkozás), és hozunk majd süteményt vagy muffinokat is magunkkal. DJ: Misia (zene: a legjobb klasszikus tangók és néhány alternatív tanda).
Jó hír, hogy vasárnap (nov 15-én) is az Urániában leszünk. DJ: Péter; a milonga előtt nyitott szintű óra Misiával és Péterrel..
Egyúttal szeretnénk meghívni a 3.(Toma)Tango Clinic workshopunkra & Intenziv Tango nuevo workshopokra (november 21-22):
05.11.2009
A Tomatango & Transittango most péntektől együttesen szervezi a pénteki milongákat a Roxy Stúdióban (Tátra utca 4, 1136 Budapest) és az Urániában. Az első alkalom a Roxyban lesz november 6-án.
20:00 - 21:30 - vals óra, tanárok: Misia & Peter
21:30 - 01:00 - milonga, DJ Békési Kálmán
Óra: 1200Ft
Milonga: 1000Ft kedvezményes ár most péntekre: 800Ft
Vasárnapi milonga (Nov. 8.): Fészek Étterem!
Friss hír: Az Uránia most értesített minket, hogy egyéb programjuk van vasárnap (nov. 8-án), így a nyitott szintű óra és a milonga is a Fészek étteremben lesz (VII. kerület, Kertész utca 36.). Óra: 19:30 - 20:30, milonga 20:30 - 23:30 között. DJ: Péter, a kiváló táncparkett és hangulat változatlan!
A Feszek milonga az utolsó alkalom, amikor még eloveteli aron fizethettek be a Tango Clinic 3. - november 14. - Alterations | Iirányváltások workshopunkra (elovetelben 5500 Ft). Mivel osszesen 6 par johet a workshopra, ezert csak azoknak tudunk helyet garantalni, akik mar befizettek.
29.10.2009
Mivel az Uraniaban es a Feszekben pentek este (oktober 30.) mas program van, a Tiszti Klubbal valo megallapodasunk alapjan pedig kb 35-40 ember kellene, hogy ott tarthassuk a milongat, ezert az most penteken elmarad. Sajnos az utkozo Uranias programrol csak keson es veletlenul ertesultunk, mert a korabbi irasbeli megallapodasunk ellenere nem ertesitettek minket, igy csak mostanra derult ki, hogy mi a helyzet.
A vasarnapi milonga (november 1.) a Feszek Klub ettermeben lesz 20:30 - 23:30 kozott (csak tango es vals tandak, milongak nelkul, tekintettel az unnepnapra), elotte 19:30 - 20:30 kozott nyitott szintu tango ora.
Egyúttal szeretnénk meghívni a 3.(Toma)Tango Clinic workshopunkra:
22.10.2009
Visszatértünk Lengyelországból sok új tangózenével és energiával. :) Pénteken (okt. 23) a Retrolonga elmarad az ünnep miatt (az Uránia és a Fészek is zárva lesznek). Vasárnap (okt. 25) ne hagyd ki a milonga előtti órát 8 és 9 között, amin a tangó és milonga zenékre is táncolható lassú mozgást fogjuk tanítani. Az óra után Uránia milonga (21:00 - 24:00).
14.09.2009
A pénteki Retrolonga (Szeptember 18-án) kivételesen a Tiszti Klubban (Krisztina ter 1, I ker.) lesz. A Klub nagyon jó akusztikával rendelkezik, a parkett pedig kiváló a tangóhoz. DJ Misia, 21:00 és 24:00 óra között. A milonga előtt 20 órától mindenkit szeretettel várunk a nyitott szintű vals órára, amelyen a különböző ritmusokkal fogunk foglalkozni.

Vasárnap (Szeptember 20-án) egy különleges eseményre hívunk mindenkit - délutáni Tango Brunch a Columbus hajón a Vigadó tér mellett, Budapest szívében, csodálatos panorámával.
Különösen ajánljuk ezt a milongát a kisgyermekes tangósok figyelmébe, mivel 15:30 és 18:30 között lesz. A belépő (1000Ft) magában foglal 500Ft italjegyet is. A kiváló hangulat garantált; DJ Péter.
Egyúttal szeretnénk meghívni az új (Toma)Tango Clinic workshopjainkra:
A dátumok és a (Toma)Tango Clinic témái:
október 24. - A követők sacadai
november 21. - Alterations (irányváltások)
december 5. - A vezetők sacadai
16.08.2009
Szeptemberben a Retrolonga újra elindul egy új helyen: az Uránia
emeleti kávézójában (Urania Nemzeti Filmszinhaz, Rakoczi ut 21, 1088
Budapest)! Így a pénteki és a vasárnapi milonga is ezen a csodálatos
helyszínen lesz.
Az első Retrolonga szeptember 4-én lesz, 21:00 és 24:00 óra között, DJ
Misia. A milonga előtt 20 órától mindenkit szeretettel várunk a
nyitott szintű óránkra, melynek témája milonga és vals. Az órák
egyszerűbb milonga és vals lépésekkel kezdődnek, majd továbbhaladunk a
bonyolultabb mozgások felé.
Egyúttal szeretnénk meghívni az új (Toma)Tango Clinic workshopjainkra:
A dátumok és a (Toma)Tango Clinic témái:
szeptember 12. - Magas hátsó boleók
október 24. - A követők sacadai
november 21. - Alterations (irányváltások)
december 5. - A vezetők sacadai
08.06.2009
Misia & Peter - tango nuevo workshopok
július 4 -5
Ha szeretnéd zeneibbé tenni a táncodat, szívesen tanulnál új lépéseket vagy javítanál a technikádon Homer & Cristina nyári workshopja előtt, akkor várunk a nyári nuevo tango workshopjainkon. Minden órát az adott témához kapcsolódó 15 perces technikai alapozással kezdünk a nők és a férfiak számára is. Erre a technikára építve dolgozunk utána a mozgás minőségén, a pontos vezetésen és az aktív követésen, a partnerek közötti kapcsolaton és a lépések zeneiségén.
Homer & Cristina Ladas
workshop Budapesten
(július 31 - augusztus 2)
Örömmel üdvözöljük Homer és Cristina Ladas-t (San Francisco, USA) először Budapesten. Kevés pár táncolja és tanítja hozzájuk hasonló tehetséggel, személyiséggel és mozgáskultúrával az argentin tangót. A workshopok órarendje már elérhető online. Jelentkezhetsz emailen keresztül: tomatango@gmail.com vagy bármelyik pénteki vagy vasárnapi milongán. A workshopokra legfeljebb 12 pár jelentkezhet, ezért érdemes minél hamarabb regisztrálni! :)
20.05.2009
Következő milongák
22.05 - Retrolonga, DJ Julian, (21:00 - 00:00), kezdő óra (20:00 - 21:00 között)
24.05 - Uránia (21:00 - 00:00), DJ Novak Gabor, nincs óra!
29.05 - Retrolonga, DJ Julian (21:00 - 00:00), kezdő óra (20:00 - 21:00 között)
31.05 - open-air Erzsebet ter salsa-tango party (18:00 - 20:30 salsa, 20:30 - 23:00 milonga), ingyenes! :)
05.06 - Retrolonga Special - DJ Nigel Smith + surprises (21:00 - 1:00), no beginner class! because of the workshops with Nigel Smith and Luiza Paes
07.06 - Uránia milonga (21:00 - 00:00 között), DJ Peter Stefanics, középhaladó óra (20:00 - 21:00 között)
06.05.2009
Ezen a pénteken - május 8-án - Viento de tango & milonga a Millenáris Parkban (show: 20:00 - 22:00, milonga 22:00 - 2:00 óráig. A Retrolonga elmarad, Misia a DJ a Millenáris milongán!
Viento de Tango - argentin tangóest és milonga
Helyszín: Teátrum
Időpont: 20.00
Különleges estre invitáljuk a tangó szerelmeseit ezen az estén. Először látogat hazánkba egy tipikus argentin tangó zenekar, a Viento de Tango Sexteto Tipico, melyben csakúgy, mint a legtöbb eredeti argentin zenekarban, két bandoneon (gombos harmonika) szól, amely az igazi argentin tangó zene alapja. Eredeti argentin énekes teszi még színesebbé zenéjüket, így újdonság ez azoknak is, akik már láttak korábban argentin tangó előadást. A táncosok bemutatója sokéves Buenos Aires-i élményekre épül, melynek keretében megmutatják a tangó különféle arcait. Mert ez a legtöbb érzelemmel telített tánc, mely lehet szenvedélyes, virtuóz, melankolikus, vagy akár vidám is. A zenei összeállítás alapja az autentikus argentin tangómuzsika világa, de a legendás Astor Piazzolla életművéből is merít. Tánc és zene együtt, egymás hatását erősítve segítik átérezni azt a sajátos, érzelmekben és indulatokban bővelkedő világot, mely a tangó mozdulataiban ölt testet.
Az előadást 22.00 órától milonga követi, amelyre szeretettel várunk mindenkit, aki kezdő vagy haladó tangótáncos, vagy akár csak egy pezsgő hangulatú táncesten akar részt venni.
Zenészek: Massimiliano Pitocco – 1.bandoneon | Antonio Ippolito – 2.bandoneon | Szentkirályi Aladár – hegedű | Pierluigi Ruggiero – cselló |Giovanni Rinaldi – nagybőgő | Giuliano Di Giuseppe – zongora | Ruben Peloni – ének Koreográfia és tánc: Kulik Johanna, Santiago Maciel, Josip Bartulovic
Jegyárak a koncertre és milongára: Lelátó: 4000 Ft | Földszinti székek: 3000 Ft
Belépő csak a milongára: 1500 Ft
27.04.2009
Április 30 - Május 3 Danube Tango Meeting
Engedd meg, hogy meghívjunk az első Kelet-Közép-Európai argentin tangó találkozóra, a Duna Tangó Meeting-re!
Közép-Európának sajátságos hangulata van. Ezt mi, itt élők jól tudjuk.
Kultúránk, történelmünk, mentalitásunk hasonló és összeköt minket. Messze földön ismert fiaink tehetsége és lányaink szépsége is. Ha bárhol jársz a nagyvilágban, az innen
Ennek a "közösség"-nek a megerősítése céljából hoztuk létre a Duna Tangó Találkozót. Ennek megfelelően a fő hangsúlyt a társasági együttlétekre, a táncra helyezzük, mégpedig:
- fantasztikus zenékkel (4 DJ, élő zenék)
- barátságos hangulattal
- gyönyörű helyszínekkel (járj utána itt vagy itt)
Az együttlét és a tangó élvezete mellett azonban szeretnénk lehetőséget biztosítani a fejlődésre, a tanulásra is. Fantasztikus tanárokat hívtunk meg, akik kis létszámú csoportokban tanítanak majd a 4 együtt töltött nap alatt.
Kati & Tiha, Jorge and Marion, Zrinko & Tajana valamint Misia & Péter mind a Közép-Európai országból érkeznek hozzánk és jól reprezentálják ezen régió magas tangó színvonalát.
Töltsünk együtt egy fantasztikus hosszú hétvégét - 4 napot - és barátkozzunk össze Közép-Európa legjobb táncosaival! :)
For all pass holders we have prepared a special treat: you can win the entrance to Homer and Christina Ladas workshops, Danubiando Tango Festival milongas and Luiza Paes workshops. The raffle will take place on Sunday - Farwell milonga.
25.04.2009
ÚJ! Hétvégi workshop teljesen kezdőknek (Misia & Julian)
április 25-26
Érdekel az argentin tangó, de még nem próbáltad? Csatlakozz a kezdő kurzusunkhoz és kóstolj bele! A két napos kurzus alatt bemutatjuk a tangó alapjait (ölelés, testtartás, séta, cadencia stb.) és néhány egyszerűbb figurát, aminek a birtokában már bátran részt vehetsz a rendszeres heti táncesteken milongákon. Jelentkezés: A tomatango@gmail.com címen.
13.04.2009
A szerdai középhaladó órát áttettük vasárnapra, közvetlenül a milonga előttre. Az utolsó szerdai óra április 15-én lesz. Az első vasárnapi óra május 10-én lesz az Urániában.
Mikor: vasárnap, 20:00 - 21:00 között (a milonga pontban 21:00-kor fog kezdődni)
Hol: Az óra helyszíne a vasárnapi milonga. Ez az Uránia moziban van az esetek 90%-ában (Rákóczi út 21, 1088 Budapest, az Astoria és Blaha Luzja tér között). A naptárunkban láthatjátok, hogy az adott héten a milonga az Urániában vagy egy másik helyszínen van-e éppen.
10.05 - Uránia milonga + óra
17.05 - Uránia + óra
24.05 - Uránia milonga, DJ Novak Gabor, nincs óra (we're in Poland teaching)
31.05 - open-air party on Erzsebet ter, nincs óra
7.06 - Uránia + óra
Árak: 1 alkalom - 1200Ft
Az utolsó szerdai technika óra április 15-én lesz. Az órákat októberben folytatjuk majd; ekkorra tervezzük a legközelebbi női technika workshopot is.
21-22.03.2009
Tango nuevo workshopok
március 21 -22
Szeretnénk meghívni az intenzív hétvégi tango nuevo workshopjainkra a Tiszti Klubba március 21-22-én. Szokás szerint a hangsúly a helyes technikán, a mozgás minőségén, és a pontos magyarázatokon és javításokon lesz. A szokástól eltérően viszont lesz egy különleges óra is, aminek a témája (tangó játékok) reményeink szerint fejleszti a kreativitást, az aktív követést és a fogékony vezetést. Ezen az órán nem lesznek bonyolult lépések és technikai elemek, de lesz gondolatébresztő tartalom és szórakozás.
Szombat (március 21)
| Időpont | Szint | Téma |
|---|---|---|
| 11:00 - 12:30 | kezdő | stabil, dinamikus séta & hogyan és mikor tartsunk szünetet a tánc közben |
| 13:00 - 14:30 | középhaladó | őrült paradak és pasadak (túlfordítva, ganchokkal és boleokkal) |
| 15:00 - 16:30 | középhaladó és haladó táncosoknak | felelős vezetés, aktív követés, tangós játékok |
Vasárnap (március 22)
| Időpont | Szint | Téma |
|---|---|---|
| 12:00 - 13:30 | középhaladó | dupla boleok |
| 14:00 - 15:30 | középhaladó | enganchadak milongákon is táncolható volcadakkal |
Árak:
Március 8-ig fizetve::
1 alkalom (90 perc): 2000HUF
4 alkalom: 6000HUF
Március 9-én vagy utána fizetve:
1 alkalom (90 perc): 2500HUF
4 alkalom: 8000HUF
Kedvezményes ajánlat:
Ha részt veszel az intenzív női technika workshopjainkon is (március 14 -15), és mindkét workshopot kifizeted március 8-ig, 15% kedvezményt kapsz mindkettőre!
Helyszín:
Tiszti Klub, Krisztina tér 1., első emelet, 1013 Budapest (I. ker.)
Jelentkezés:
A tomatango@gmail.com címen. Jelentkezhetsz telefonon is: Misia: +36 30 929 69 88, Péter: +36 70 601 28 23.
16.03.2009
A tavaszi napéjegyenlőség, ami a csillagászati tavasz kezdete, idén március 20-án lesz. Mivel már nagyon elegünk van a télből, úgy gondoltuk, ez kiváló kifogás arra, hogy együtt ünnepeljük a tél végét a pont erre a napra eső Retrolongán.
Retrolonga Special:
Tavaszi napéjegyenlőség - itt a tavasz! | Hello Springtime!
- vendég DJ, aki sok-sok vidám, energikus zenét fog játszani: DJ Julian Ingram!
- dress code: semmi fekete, helyette zöld, sárga, és virágminták - a feketét kivéve tényleg minden szín jöhet, bár a kedvencünk a zöld :)
- Misia répatortája
A milonga előtt:
Milonga tanítás - Misia & Peter
- melegíts be táncolás előtt a tangó vidámabb testvérével*!
- 20:00 -21:00
- középhaladó szint
- játék a ritmussal és a hátulkereszttel
- ár: 1000Ft
Misia & Julian kezdő órája a szokásostól eltérően 19:00 és 20:00 között lesz.
*"A milonga zenéje a tangónál világosabban hangsúlyozott. A táncosok nem tartanak szünetet a táncban egy-egy szám alatt és gyakran díszítenek a traspie nevű gyorsabb lépésekkel. A milongában is a tangó alapeleimeit használjunk, de nagyobb a hangsúly a ritmussal való játékon, és a figurák kevésbé bonyolultak.
14-15.03.2009
Intenzív női technika workshopok Misiával (2. rész)
Március 14 - 15
A workshopok fő témája a fordulás - ochok és girok közben. A workshop első részében előre és hátra ochokkal, lábmunkával és az ochok egyszerű díszítéseivel foglalkozunk, a parketten és a levegőben. A második részt a giroknak szenteljünk - a folyamatos és puha fordulásra koncentrálunk, figyelemben tartva a zeneiséget is. Az egész workshop alatt figyelünk arra, hogy hogyan kövessünk aktívan.
| Szombat
március 14 |
Vasárnap
március 15 |
| Szint: nyitott szint (kezdő, középhaladó) | Szint: középhaladó - haladó |
| 11:00 - 12:00
12:15 - 13:15 |
11:00 - 12:00
12:15 - 13:15 |
|
|
Árak:
Március 8-ig fizetve:
1 nap (2 x 60 perc): 3000HUF
2 nap (4 x 60 perc): 6000HUF
Március 9-én vagy utána fizetve:
1 nap (2 x 60 perc): 4000HUF
2 nap (4 x 60 perc): 7000HUF
Kedvezményes ajánlat:
Ha részt veszel a tango nuevo workshopjainkon is (március 21 - 22), és mindkét workshopot kifizeted március 8-ig, 15% kedvezményt kapsz mindkettőre!
Helyszín:
Gülbahar Táncstúdió, Bp. VI. Weiner Leó u. 10.,öt percre a Nyugatitól. Az óra a pinceteremben van (lejárat a terembe pár méterre a parkoló-automatától, de ki fogunk tenni egy papírt is, Tomatango felirattal).
Jelentkezés:
A tomatango@gmail.com címen. Jelentkezhetsz telefonon is: Misia: +36 30 929 69 88, Péter: +36 70 601 28 23.
A workshopokon a maximális létszám 12 fő!
06.03.2009
A mostani hétvégén 2 milongát szervezünk:
Péntek (márc. 6., ma este)
20:00 - 21:00
A Retrolonga előtt kezdő óra: Misia & Julian
21:00 - 00:00 (vagy akár fél órával is tovább, ha még bírjátok:) )
Retrolonga – Ne hagy, hogy letörjön az időjárás! - milonga sok energikus tangó zenével, esetleg 1 vagy 2 salsával is! DJ Misia
Vasárnap (márc. 8.
20:30 - 23:40
Milonga Urania – egy kis nőnapi meglepetéssel a hölgyek számára és szokásos jó hangulattal és zenével (DJ Péter).
1.03.2009
Karneváli tangómánia 2009 - összefoglaló
A Tangomániában 15 milonga vett részt 28 nap alatt. A milongákra járó tangósok közül 122-en játszottak.
A két nyertes, akik minden milongán ott voltak februárban, ingyenes belépõt nyert a részt vevõ milongákra márciusra. A többi helyezett nyereménye ingyenes belépõ különbözõ workshopokra, órákra és milongákra márciusban.
A dobogósok:
Zékány Tímea, Györke Ágnes - 8 milonga
Demcu Karolina, Benõ Éva, Békési Zsolt - 9 milonga
Sztavridisz Szilvia, Kõrösi József - 12 milonga
Frankó Gábor - 14 milonga
És a nyertesek:
Apáti Mátyás & Hidegkuti Niki - 15 milonga!
Rekord számban jöttetek el a záró milongára az Urániába (70en) és az egyszerre táncoló 32 pár is új rekord :) Köszönet a résztvevõknek a jó hangulatért :)Úgy érezzük, az esemény sikeres volt, és szeretnénk jövõre is megismételni! :) Mégegyszer köszönjük mindenkinek, aki részt vett az elsõ Tangómániában :)
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------A legfőbb esemény februárban a 2009-es karneváli tangómánia, több milonga szervező összefogása, aminek a célja kezdő (és nem kezdő) táncosok bátorítása a milongákra járásra.
A szabályok egyszerűek: a részt vevő milongák bármelyikén írd fel a neved a rendezőtől kapott jegyre, és dobd be azt a tangómánia dobozba. Az nyer, aki a 17 részt vevő milonga közül a legtöbbre eljön. A nyertes és partnere az összes márciusi milongára ingyen belépőt nyer, a következő 10 legaktívabb táncos pedig egyéb nyereményeket kap.
További info a karneváli tangómániáról, és a résztvevő milongákról.
Csatlakozz a Carnival Tangomania csoporthoz a
-on! :)
22.02.2009
Intenzív női technika workshopok Misiával
Február 21 - 22
A workshopok témája a helyes technikára alapozott elegáns mozgás. Az óra első részében a testtartással, egyensúllyal és lábmunkával foglalkozunk (hogyan használjuk elegánsan a lábfejet és a sarkat, hogyan forduljunk), a második részben alacsony és magas boleókkal valamint ganchókkal dolgozunk.
| Szombat
Február 21 |
Vásarnap
Február 22 |
| Szint: nyitott szint (kezdő, középhaladó) | Szint: középhaladó - haladó |
| 11:00 - 12:00
12:15 - 13:15 |
11:00 - 12:00
12:15 - 13:15 |
|
|
Árak:
Február 15-ig fizetve:
1 nap (2 x 60 perc): 3000HUF
2 nap (4 x 60 perc): 6000HUF
Február 16-án vagy utána fizetve:
1 nap (2 x 60 perc): 4000HUF
2 nap (4 x 60 perc): 7000HUF
Helyszín:
Gülbahar Táncstúdió, Bp. VI. Weiner Leó u. 10., fszt. 2
Jelentkezés:
A tomatango@gmail.com címen. Jelentkezhetsz telefonon is: Misia: +36 30 929 69 88, Péter: +36 70 601 28 23.
A workshopokon a maximális létszám 12 fő.
18.02.2009
Meg lehet csatlakozni Misia szerda esti technika orajahoz (19:30 - 20:30, nincs szukseg partnerre) es az azt koveto kozephalado orahoz. Minden oranak megvan a sajat temaja es havonta egyszer milonga vagy vals orat tartunk. A mai ora temaja: paradak & pasadak - ochobol es ocho cortadobol inditva. Kiterunk a holgyek adornoira (diszitesekre) is.
A kezdo figyelmebe ajanljuk penteken Misia es Julian kezdo orajat - 20:00 es 21:00 ora kozott, a Retrolonga elott. Ezen a heten a zeneiseg ("cadencia") es az oleles lesz az ora targya. Az oran tanitott dolgok hasznosak a milongan valo tancolashoz – egyszeruek, de hozzasegitenek a zenet kifejezo tanchoz. Ajanljuk az orat ujrakezdoknek es az alapokat felfrissiteni vagyoknak is.
Még 3 hely van a vasárnapi intenzív női technika workshopra Misiával február 22-én. A középhaladó-haladó szintű workshop témája: ganchok és boleok (alacsony, magas, egyenes vonalú). Ha szeretnél jelentkezni, kérjük, küldj minél hamarabb egy emailt a tomatango@gmail.com címre!
Retrolonga különkiadás – Neccharisnyák és kalapok, Feb. 20
Az e heti Retrolonga különkiadás lesz a 11. milonga a Karneváli Tangománia sorozatban. A karnevál utolsó napjait ünnepelve szeretnénk visszatérni az 1930 – 1940es évekhez, a tangó aranykorához és ezért külön dress code-ot kérünk péntek estére: viselj neccet (lehet harisnya vagy más is, legyél kreatív :), vagy kalap. Díj a legeredetibb öltözék viselőjének! :)
Vár rád a 140 négyzetméteres tánctér, a zene hagyományos tangók 3 alternatív tandával, és a karneváli hangulat! A bár még hivatalosan nincs nyitva, de italonként 300 Ft-os hozzájárulás ellenében lesz vörös- és fehérbor, illetve gyümölcslé.
14.02.2009
10.02.2009
Szeretettel varunk mindenkit holnap (pentek, Feb. 13) este a Retrolonga milongara a Krisztina Ter 1. alatt talalhato Tiszti Klubba. 8 es 9 ora kozott Misia es Julian Ingram kezdo orat tartanak (teljesen kezdok is johetnek, az ora temaja: seta, oleles, kapcsolat a partnerrel), az ora 1000 Ft-ba kerul. 9 es ejfel kozott milonga, DJ Misia (Julian is csinal majd egy tandat), a belepo 800 Ft, ami tartalmaz egy tombolat is.
03.02.2009
A második esemény a Retrolonga megnyitója. Ez a Tomatango új pénteki milongája egy nagyon szép új helyen, kiváló táncparkettel. Erre február 6-án kerül sor, a vendég DJ Julian Ingram (USA, Atlanta). A megnyitóra a belépő csak 500 Ft lesz, a rendes belépő a későbbi alkalmakra 800 Ft. A milonga este 9-kor kezdődik és éjfélig tart.
Cím: Buda, Krisztina tér 1, Tiszti Klub (első emelet).
Jelentkezhetsz az intenzív női technika workshopokra Misiával (Február 21 - 22).
Kérjük, amennyiben szeretnél részt venni a workshopokon, írj egy emailt minél hamarabb. (Jelentkezhetsz telefonon is: Misia: +36 30 929 69 88, Peter: +36 70 601 28 23. )
01.02.2009
A Karneváli Tangómánia első évadja ma kezdődik a Fészek Klubban(vasárnap, Februar 1).
21.01.2009
Szeretnénk ismét meghívni az új szerdai óráinkra. Az első óra 19:30 és 20:30 között van, nyitott szintű technika férfiak és nők számára is; partner nem szükséges. Utána, 20:30 - 22:00 között újrakezdő - középhaladó szintű órát tartunk, ahol a milongákon is használható lépéseket fogunk tanítani, figyelve a testtartásra, a partnerrel való kapcsolatra, és persze a helyes technikára.
Ha bármilyen kérdésed van, írj egy emailt, vagy hívj minket! Mindenkit szeretettel várunk. :)
Továbbra is keresünk egy helyet a praktika számára (kedd estére). Ha van bármi ötleted, javaslatod, kérjük, szólj!

15.01.2009
Január 16-án, pénteken a Kossuth Klub egyéb rendezvénye miatt a Villa
Milonga helyett MILONGA PALATINUS lesz!
Helyszín:
XIII.ker. Pozsonyi út 4/B-ben, (a Jászai Mari térnél)a Pedi-Suli tánctermében. (kitűnő minőségű a parkett).
A terem mérete nagyjából akkora, mint a Kossuth Klubé, és van öltöző is.
A belépő (a múltkori M.P. teaházának nagy sikerére való tekintettel :-) )
tartalmaz egy (vagy több) csésze teát, amit mindenki ízlés
szerint elkészíthet magának a legfinomabb alapanyagokból!
A milonga a nevét a helyszínéül szolgáló, 1911-ben épült híres
Palatinus-házakról kapta.
Időpont:
20.00 - 21.00 vezetett praktika Péterrel és Misiával
21.00 - 23.45 milonga, DJ Misiával
PALATINUS MILONGA
At the rear of the beauty salon (quite surreal for milonga, heh? :) ) take right and you'll find a room where young rhythmic gymnasts practice and which once a week changes into a special and atmospheric room for milonga with the help of numerous tea lights and red-orange lights. You can expect friendly atmosphere, the best music, tea bar (for all tea lovers) and some home-baked cake by Misia :)
- Zene: DJ Misia. The best tangos of Golden Age orchestras with 3 alternative tandas (usually one tanda of alt. milongas, alt. valses and alt. tangos).
- Belépő: 800 HUF (tea + some sweets included)
- Mikor: 21:00 - 23:45
- Hol: Pozsonyi út 4/B ,XIII.ker. (a Jászai Mari térnél). Nézd meg a nagyobb térképet
Szeretettel várunk mindenkit a január 14-én (jövő szerdán) kezdődő új kurzusainkon. Az órák akkor indulnak, ha legalább öten jelentkeztek a technika órákra és legalább öt pár jelentezett az újrakezdő-középhaladó tanfolyamra. Kérjük, amennyiben szeretnél részt venni a tanfolyamokon, írj egy emailt minél hamarabb. (Jelentkezhetsz telefonon is: Misia: +36 30 929 69 88, Peter: +36 70 601 28 23. ) Kérjük, jelezd, ha az újrakezdő-középhaladó órára szeretnél jönni, de nincs partnered -- megpróbálunk találni valakit a számodra.
08.01.2009
We would like to invite you to our first guided practica this year - on Friday (09.01) in Kossuth Klub and afterwards to Villa milonga. Being asked by several dancers, we changed the hours of practica - it's half an hour shorter from 20:00 till 21:00, and Villa milonga starts earlier - 21:00, however, lasts as it used to be - till 00:30. On Sunday there is milonga in Urania! :)
VILLA MILONGA
A táncparkett valamivel kisebb, mint a Fészek vagy Uránia, de maga a hely nagyon kellemes hangulatú.
- Zene: DJ Misia. A legjobb tangók a zene aranykorából, 3 alternatív tandával (általában egy-egy alternatív milonga, vals és tangó tanda).
- Belépő: 800 HUF (magában foglal egy italjegyet)
- Mikor: 21:00 és 00:30 között
- Hol:Kossuth Klub, Múzeum u. 7, 1088 Budapest. Kálvin téri metrótól pár perc gyalog. Autóval: általában lehet parkolóhelyet találni pár percre a milongától.Nézd meg a nagyobb térképet

15.12.2008
Intenzív hétvégi workshopok
(December 20-21)
A workshopok során a tango nuevo elemek (ganchok, boleok, sacadak) technikájával foglalkozunk, hogy ezeket minél kényelmesebben, elegánsabban, és minél kevesebb erőfeszítéssel táncolhassuk. Az órákat technikai gyakorlatokkal kezdjük, majd egy lépéssorozaton keresztül megtanítjuk az adott mozdulatokat, külön hangsúlyt helyezve a testtartásra és az ölelés szerepére.
Szombat (December 20)
| Időpont | Szint | Téma |
|---|---|---|
| 13:00-14:00 | nyitott szint (kezdő, középhaladó, haladó) | technika óra (nők és férfiak számára is)
|
| 14:30-16:00 | középhaladó | háromszögek fogalma sacadak és boleok vezetéséhez |
| 16:30-18:00 | középhaladó és haladó táncosoknak | egyenes vonalú, körkörös, és "fagyasztott" boleók |
Vasárnap (December 21)
| Időpont | Szint | Téma |
|---|---|---|
| 11:00 - 12:30 | középhaladó | hátulról keresztezés és enganchada variációk |
| 13:00 - 14:30 | haladó | ganchok és piernazok |
| 15:00 - 16:30 | kezdő | az alapok tökéletesítése: testtartás és kapcsolat (séta, kereszt és ochok közben) |
Árak:
1 alkalom (90 perc, technique - 60perc) - 2.500Ft
5 alkalom - 10.000Ft
Helyszín:
Kossuth Klub, Múzeum u. 7, 1088 Budapest (a Kálvin térnél)
Jelentkezés:
a tomatango@gmail.com email címen, vagy személyesen a pénteki vagy vasárnapi milongán Toncsinál és Leventénél.
A workshopok programját a résztvevők tudásához fogjuk igazítani.
7.11.008
Milongák és praktikák Buenos Aires-i tartózkodásunk alatt:
November:
| Dátum | Időpont | Esemény |
|---|---|---|
| 11/7 Péntek |
20:00 - 21:30 | Felügyelt praktika Kossuth Klubban Péterrel |
| 11/7 Péntek |
21:30 - 00:30 | Villa milonga, DJ Péter Stefanics |
| 11/9 Vasárnap |
20:30 - 23:30 | Uránia milonga, DJ Péter Stefanics |
| 11/14 Péntek |
20:00 - 21:30 | praktika Kossuth Kluban |
| 11/14 Péntek |
21:30 - 00:30 | Villa milonga, DJ Misia remotely from BsAs |
| 11/16 Vasárnap |
20:30 - 23:30 | Fészek milonga, DJ Péter Stefanics remotely from BsAs |
| 11/21 Péntek |
20:00 - 21:30 | praktika Kossuth Klubban |
| 11/21 Péntek |
21:30 - 00:30 | Villa milonga, DJ Misia remotely from BsAs |
| 11/23 Vasárnap |
20:30 - 23:30 | Urania milonga, DJ Toncsi |
| 11/28 Péntek |
20:00 - 21:30 | praktika Kossuth Klubban |
| 11/28 Péntek |
21:30 - 00:30 | Villa milonga, DJ Misia remotely from BsAs |
| 11/30 Vasárnap |
20:30 - 23:30 | Fészek milonga, DJ Toncsi |
December:
| Dátum | Időpont | Esemény |
|---|---|---|
| 12/5 Péntek |
20:00 - 21:30 | praktika Kossuth Klubban |
| 12/5 Péntek |
21:30 - 00:30 | Villa Milonga Special, DJ Julian Ingram (USA, Atlanta) |
| 12/7 Vasárnap |
20:30 - 23:30 | Uránia milonga, DJ Péter Stefanics |
| 12/12 Péntek |
20:00 - 21:00 | praktika in Pozsonyi út 4/B |
| 12/12 Péntek |
21:00 - 00:30 | MILONGA PALATINUS, Pozsonyi út 4/B |
| 12/14 Vasárnap |
20:30 - 23:30 | Uránia milonga DJ Toncsi |
| 12/19 Péntek |
20:00 - 21:30 | Felügyelt praktika Kossuth Klubban Péterrel és Misiaval |
| 12/19 Péntek |
21:30 - 00:30 | Villa milonga, DJ Misia, új tandákkal, és alternative tandával a DNI (Pablo & Dana iskolája BsAs-ben) 2008as slágerei alapján + Buenos Aires-i finomságok (mate tea; tombola: egy doboz alfajores édesség) |
| 12/20-21 Szombat-Vasárnap |
intenzív hétvégi workshopok |

Toncsi és Levente lesznek távollétünkben a milongák és praktikák szervezői. Kérjük, ha bármi kérdésetek van ezekkel kapcsolatban, Toncsit keressétek (+36 30 9715938)!
29.10.2008

A felügyelt pénteki praktikán átismételünk egy vals lépést a két héttel ezelőtti workshopról. A praktika utáni milonga egyben Misia búcsúpartija is lesz, mert hétfőn indul Buenos Aires-be. A milongára jövőket Misia által sütött süteménnyel várjuk!
Vasárnap (nov. 2-án) az Uránia milongán csak tangó és vals tandákat játszunk. A milongát Omar Vega (idén szeptemberben elhúnyt tanguero, elismert milonga oktató) emlékének ajánljuk.
22.10.2008
Koszonet mindenkinek, aki reszt vett Paulina es Janek workshopjain --
a sok pozitiv visszajelzes alapjan tervezzuk, hogy ismet meghivjuk
oket jovo marciusban.
A fotok.
A videok.
Szeretettel varunk mindenkit praktikara es milongara penteken a Kossuth Klubban (24.10), es milongara vasarnap a Feszekben (26.10). A felugyelt praktika alatt atismeteljuk az egyik lepest a mult hetvegi milonga workshoprol.
A mult honapban bejelentett kozephalado orak egyelore elmaradnak; a terveink szerint 2009 januarjaban, keddenkent kezdjuk majd tanitani oket. A hetfoi, kezdo szintu orak oktoberben is folytatodnak a Holgyvalaszban. December 20-21-en, miutan visszatertunk Buenos Airesbol, szeretnenk tartani egy hetvegi workshopot -- reszletek kesobb.
19.10.2008
Unfortunately, Urania has just informed us that we cannot do milonga today there even though we have a contract signed. Fortunately, we can do milonga at FeszekRestaurant! :) Paulina and Janek will dance for us around 22:00, Peter will be a DJ. The adress: Kertesz u. 35, H-1073 Budapest.Map
We are very sorry for this sudden change, but we still hope that you can come and join us during this special evening! :)28.09.2008
Oktober 3-an, jovo penteken, a Kossuth Klubban ELMARAD a praktika, viszont így a milonga fél órával korábban kezdődhet. (21:00-00:30) A DJ Radnai Tamas lesz. Extra programként élő zene is lesz! A zenekar pedig körülbelül 22:00 órakor kezd majd játszani.
Harom het mulva Paulina & Janek tartanak workshopot; reszletek a oldalon -- az orakra maximum 10 par jelentkezhet.
12.09.2008
Új kurzusok ősszel:
18:30 - 20:00 (hetfő)- B1 – teljesen kezdő szint
20:00 - 21:30 (hetfő)- I1 – középhaladó szint
Hol: Hölgyválasz Táncstúdió, Paulay Ede u. 41, VI Ker., Budapest
Ha jelentkezni szeretnél, kérünk, küldj egy emailt a tomatango@gmail.com címre.
Szeptember 27-én és 28-án szeretnénk meghívni titeket egy intenzív női technika workshopra. A jelentkezők számát 12-re korlátoztuk, ezért javasoljuk, hogy jelentkezz minél hamarabb!
1.09.2008
In just few days Jose and Vicky we'll be here with us! This special weekend starts on Friday (5.09) with the intermediate class at 20:30 - 21:30 Various sacada combinations led with man's weight on both feet. Because of this there's no practica, class takes place in Kossuth Klub. After that Jose and Vicky show on Villa milonga!Saturday and Sunday are workshops' days.
Workshops' website in Hungarian
18.08.2008
This week's Friday practica ( 22.08 ) is Practica Alternativa! From 20:00 till 21:30 we'll play the best alternative tangos and neo-tango music for you! (60% of alternative music, 40% Golden Age) After the practica - Villa Milonga - with Golden Age orchestras and two alternative tandas. We would like warmly invite everyone for a special milonga on Erzsebet ter on 24th of August (Sunday).The central theme of the milonga is "be white, be fun"! Be sure to bring good mood and wear some white accent - for this one night let's exchange black clothes for something lighter and in line with the summer aura. :) We start at 20:30 on Erzsebet ter, near the fountain. Hope to see you there! :)
24.07.2008
This weekend - 26-27th of July - is going to be the second weekend of our intensive summer workshops. This time the topic is sacadas - both for the follower and the leader, bakward and forward, in close and in open embrace. We'll work also on our ability to disassociate and execute sacadas efortlessly and without use of any force. The workshop starts both on Saturday and Sunday in morning at 10:00 and continues till 13:30, with a half an hour practica in the middle. The cost of the workshop is 4000HUF for one day, and 7000HUF if you sign up for both days! Location: Holgyvalasz Tancstudio, VI.ker., Paulay Ede u. 41, Budapest.
This week's Sunday milonga takes place in Feszek Restaurant, Kertesz u. 36, H-1073 Budapest.
17.07.2008
We would like to invite everyone to the first Practica Alternativa which will take place in Kossuth Klub, Friday 18.07, from 20:00 till 21:30. We'll play 60% of alternative tangos (Libedinsky, Gotan Project, Bajofondo etc.) and 40% of traditional ones. As always we'll be available for questions and explanations.
We'll also shorty review the concept of pasadas that was covered in detail during Luiza Paes and Santiago Steele workshops.
From 21:30 till 00:30 there will be Villa Milonga during which Misia will play the best Golden Age tangos and three alternative tandas.
On Sunday (20.07) we would like to invite everyone to Urania Milonga, with special raffle - entrance for 1 day of our intensive summer sacadas workshops (26-27th of July)!See you there! :)




















